A szelíd vagy ártatlan a görögben a ‘kerannumi’ azt jelenti, hogy nem keveredik, nem vegyül. Ez nem az a farizeusi vagy vallásos nem vegyülés, hanem az a Krisztusi, amilyen te is vagy Valójában, a LÉNYE-dben, az Isteni természetedben. Krisztus, mivel valóban tiszta volt belül ezért vonzódtak hozzá a kivül ‘bűnösök’, azoktól, akik pedig látszólag, vagyis csak kivűl voltak tiszták, azoktól eltávolodtak. Ha valóban megértjük Krisztust, akkor megismerjük, hogy Őbenne le lettünk mentve az Isteni merevlemezre (el voltunk rejtve Isten szívében:), hogy soha semmi szennyeződés nem ért bennünket, soha nem keveredtünk, és ez helyrállt bennünk, és ezért vagyunk minden vallási elképzelés ellenére és igyekezet nélkül Isteni módon tiszták. Az aki vagy, az Isten megigazultsága, az az Evangélium, ez az Új Bor és Krisztus a szőlőtő.

Megoszthatod, ha tetszett 🙂